Egy kommunista brossúra összefoglalója

Történelem, politika. Az ide tartozó 130 kis sziget közül elsőként a Marquises-szigetet fedezte fel egy spanyol hajós 1595-ben. 1766-ban a francia származású Luis de Bougainville járt először a Társaság-szigeteken, s ő fedezte fel Tahitit. Az itt élő polinéz őslakosok társadalma törzsi-nemzetségi szinten szerveződött.
1842–1880 között a szigetcsoport francia védnökség alatt állt, majd 1880-tól francia gyarmat lett.
1903-tól közigazgatási funkciókkal felruházott tanácsadó testület irányította 1946-ig, amikor is Franciaország tengerentúli területe lett.
Bár 1956-ban a Francia Unió keretén belül korlátozott önkormányzatot kapott, a hatalom ténylegesen továbbra is a francia kormányzó kezében maradt.

A hetvenes évek elején felerősödtek az autonómiát követelő irányzatok. A területi gyűlésen belül is számos híve volt ennek, sőt a legerősebb frakció vezetője, Francis (Ariioehau) Sanford [1912-1996] az együttműködést is bojkottálta.
1976-ban vezetésével elfoglalták a területi gyűlés épületét, s ekkor Franciaország engedményekre kényszerült. Ennek eredményeként Francia Polinézia belső autonómiája megnövekedett. A francia kormányzó helyére korlátozott jogkörű főbiztost állítottak, s a változásokat az elfogadott, új statútumban rögzítették.
1977-ben a területi gyűlés újraválasztásával a Fracis Sanford által vezetett Egységfront a Belső Autonómiáért koalíció szerezte meg a győzelmet. A koalíció legjelentősebb pártja az Egységfront Párt.
Az ellenzék a Tahiti Unió-Szövetség az Új Köztársaságért nevű szervezetbe tömörült, s a Franciaországgal fenntartott államigazgatási kapcsolat híve. A két pólus között több kisebb frakció is létezik.
1978 elején az Őseink Vére nevű szélsőséges szervezet erőszakos cselekmények végrehajtásával próbált meg új híveket toborozni a szeparatizmusnak.

Gazdaság. A gazdasági élet két fő ága a mezőgazdaság és a halászat. 1976-ban 2826 tonna édesvízi és tengeri halat fogtak ki.
A fő termények között megtaláljuk a különböző citrusféléket, kókuszdiót, maniókát, édesgyökeret, kávét és vaníliát. Ezek közül a trópusi növényeket inkább belső fogyasztásra termesztik.
A szigeteken folyó állattenyésztés – szarvasmarha, juh, kecske, baromfi – szintén az önellátást szolgálja.
Ásványkincsek közül csak foszfáttal rendelkezik, ezt is egy helyen, a Tuamotu-szigeteken bányásszák. Jelentősek viszont a gyöngykagyló telepek, s ehhez kapcsolódóan a gyöngyhalászat és a gyöngyfeldolgozás.
Francia Polinézia iparilag fejletlen, jelentősebb csak a sörgyártás és a kókusz feldolgozás.
Külkereskedelmi forgalmát főleg Franciaországgal és kisebb mértékben az Egyesült Államokkal bonyolítja le.
Kivitele koprából, kávéból, gyöngyháztermékekből és citrusfélékből tevődik össze.
Gabonát, olajtermékeket és gépeket importálnak.
A lakosság fontos bevételi forrása az utóbbi időben egyre inkább föllendülő idegenforgalom, és az az anyagi támogatás, (pl. munkaalkalmak teremtése révén), amit a francia kormány biztosít a térségben végrehajtott atomfegyver-kísérletek fejében.
A belső forgalom lebonyolításában fontos szerep jut a szigetközi hajózásnak, mivel az aszfaltozott utak hossza 215 km, a makadám-utaké 268 km. Papeete-ben nagy nemzetközi repülőtér működik.

(Politikai Vitakör – Franciaország Tengeren Túli Területe – cca. 1980 – Kossuth Könyvkiadó és Kartográfiai Vállalat)