Semmi! De ne tévesszen meg senkit a címben olvasható „magyarok” kifejezés, ami semmiképpen nem takar és nem is szeretne fedni semmiféle politikai orientációt. Csak és csupán annyit, hogy mindenki megszületett valahol és hogy mindenkinek van valamilyen anyanyelve (de akad, akinek több is), van egy személyi igazolványa, egy útlevele és rajta egy címer (címere). Nekünk jelesül a koronás kiscímer, a szent koronás, sávos, hármashalmos, kettős keresztes.
Ennyit a „magyar” szó címbeli jelentéséről.
És miért éppen Tahiti?
Nem azért, mert nem „miért éppen Alaszka”, bár a hőmérsékletnek minden bizonnyal van köze a gondolathoz.
És egyáltalán nem azért, mert valamikor, régen, egy azóta már elfelejtett „nagy-magyar” azt üzente nekem egy enyhén elmeháborodott pillanatában, hogy
„El lehet menni Magyarországról, itt lehet bennünket hagyni – kérem szépen! Tessék! Lehet menni!”
Mondom: Nem ezért. És nem is azért, mert politizálni szeretnék. Akar a fene!
Aki elmegy, vagy csak tervezi hogy útra kel, azt már nem érdekli a hazai percemberkék IQ-dáridója.
Magam, mindig vonzódtam a trópusi szigetek romantikájához, de hát ki nem!
Sokan olvastuk a „Kincses szigetet”, néztük meg a „Karib-tenger kalózait” (többször egymás után is), olvastunk könyveket, útleírásokat, de ebből még nem következik, hogy ki kellene vándorolni
S mivel Magyarországnak nincs gyarmati múltja, de nem nagyon találhatunk tengerészeti múltat sem, a hétköznapokban sincs semmi és senki, aki bármilyen fokban is elgondolkodásra késztethetné az embert: Tényleg, a létező világok legjobbikában élek? Tényleg, itt a helyem?
Ezt az ellenérvet külön nyomatékosítja még a magyarok körében tapasztalható, az idegen nyelvek bírása körülötti gondok.
